Archive for the ‘Travel Chanel’ Category

Blogblogblog


(zörgés a sarokból)

Jé, itt a blogom.

Röviden még Amerikáról. Esett az eső, úgyhogy shoppingoltunk, aztán másnap Pitchfork Festival (Boris, Apples In Stereo, Spiritualized és Dinosaur Jr., csak hogy az emlékezetessebbeket említsem). Aztán hétfőn mentünk San Franciscoba, ahová röpke negyven percet (ha jól emlékszem) késett a gépünk, és anyámmal nem tudtunk már egymás mellé ülni, ezért két fura amerikai fickó között ültem, akik közül az egyik egy olyan filmet nézett a repülőút alatt, ami kizárólag arról szólt, hogy emberek mesterlövészpuskával lövöldöznek messziről egymásra. San Franciscoban aztán megnéztük a várost, ettünk helyi dolgokat (rák, kagylóleves és… hát, hamburger), voltunk Frida Kahlo kiállításon, voltunk a környező hegyekben, meg borvidéken. Mentünk át a Goldengate-hídon, ami egy igen zseniális dolog volt. Aztán vissza Chicagoba, egy csomó késéssel persze, kis para a reptéren, mert a vízumomat rosszul ragasztották be az útlevelembe, pedig nem is nézhetnék meg, mert USA-n belül utaztunk. Aztán még egy napnyi döglés-shopizás-Batmannézés, és hazajövés. New Yorknál szálltunk át, ahol kb. 5 órát ültünk a reptéren. Hát. Én szeretem a reptereket, de New York reptere nem szép, nem modern és nem szimpatikus. Verebek laknak benne. Meg iPod-automaták. Sötétben jöttünk haza és valami vihar is volt, úgyhogy a villámok megvilágították a felhőket, ritkán mondom, hogy szép, de hát.

Szóval. Egyetem. Igen.
A napi emailjeim száma megnőtt kb. 40nel a különböző egyetemes mailek miatt, úgyhogy mostmár muszáj naponta többször is nézegetni. Argh. Ezen kívül megkaptam az Írástechnika emailt, de nem tudom kinyitni a becsomagolt fájt benne, mert jelszavas és az sehol sem derül ki, hogy mégis mi az. Argh. Argh. Argh. Ha valaki tud valamit, plíz help.

Egyéb agymenések: gépzsírtorzító, Pimpinkin a Sátán szolgája, Arachibutyrophobia (félelem, hogy felragad a mogyoróvaj a szájpadlásodra), Dallas-dal (kiürült, mint az üres olajkút, J.R. Ewing ágyéka), és barátai.

Tessék, mindenki, hiper-mega-gigapost. Happy now? I sure am. XD

Amerika, pts. 3-5

Extra ingyen ékezettel.
Tegnapelőtt voltunk a Chicago Art Instituteban, ahol művészetet néztünk. Megszívtuk, mert minden Európai 1900-tól zárva volt, úgyhogy nem láttunk semmi igazi avantgárdot, pedig állítólag nagyon király a gyűjteményük. Ezen kívül a Chagall üvegablakok is le lettek véve. Namindegy. Viszont láttunk az American Gothicot és a Nighthawksot. Aztán voltunk a Hancock Towerben, ami Chicago második legmagasabb épülete a Sears Tower után és jól sütit ettünk és megnéztük a kilátást.
Aztán tegnap meg az Akváriumban voltunk, ami azon túl, hogy eléggé kid-friendly és edukációs jellegű, elég szórakoztató volt.
Aztán ma meg voltunk a Contemporary Art Museumban, ahol az aktuális kiállítás (Jeff Koons) izgi volt, de a többi művészurak és hölgyek kiállításai gyengébbek – mondom ezt én, a kortárs művészet korábbi feltétlen rajongója, hát ezek között volt jópár szar is. Majd, amit már nagyon vártam, voltunk végre McDonald’sban és ettünk igazi sajtos negyedfontost (és tényleg így hívják). XD Utána meg elmentünk és baseballmeccset néztünk, ami meglepően király volt, ahhoz képest, hogy nem igazán értem a szabályokat meg amúgy is. És nyolcvanasévek este volt a baseballstadionban, úgyhogy egy csomóan voltak borzalmas ruhában borzalmas hajjal meg ilyesmi. (Aki csalás nélkül tudja, hogy mi a három alapszabálya egy Szörnyecske tartásának, az bónusz csokit kap. XD)

Holnap ha minden igaz, vagy egész nap piknikezünk, ha szép az idő, ha rossz, akkor egész nap shoppingolunk. Win-win. És esélyes, hogy megnézzük az új Batman filmet is, így egy nappal prömier után. Igen, utáljatok. XD

ps.: Az a könyvesbolt a Rákóczi téri négyeshatos villamos megállónál van a térrel szemben az egyik kisutcában, de nem tudom, hogy mi a neve, sajnos.

Amerika, pt. 2

Ma meg bementunk Chicagoba. Egy oras kvazi-HEV ut. Igen, Chicagohoz kepest videken lakunk. Aztan ott jarkaltunk egy kicsit, majd elmentunk setahajokazni, ahol egy igen vicces uriember volt a tourguide, es sokmindent mondott, a kulonbozo epuletekrol meg, hogy melyik filmet hol forgattak (Az uj Batman filmben Gotham cityt Chicago jatszotta – a heten lesz premier, minden esely szerint meg fogom nezni, yeah). Aztan megtobbet gyalogoltunk, egy nagyon szep parkban, meg ettunk Subwayben (jobb mint otthon). Es lattam valakit Questionable Contentes poloban. Aztan hazafele egy kicsit az alagutban rekedtunk a HEVvel, mert valahol valami tortent, ami kiderult volna, ha a velunk utazo “big momma” nem akkor beszel rohadthangosan a telefonjaval, amikor eppen nem csak koszonik a turelmunket. Aztan itthon megint teveztunk (Futuramat XD).

Kepek majd lesznek, csak a fotomasina, amit hoztunk, enyhenszolva agyhalott, ugyhogy valoszinuleg venni fogunk egyet, mert allitolag itt olcso.

Amerika, pt. 1

Szoval. (ekezet nelkul)
Reggel fel negykor keles, hogy otre kierjunk a repterre, ami sikerult is, gyors becsekk, majd varakozas a repulore. Repulore felszallas, megijedek a legikisasszonytol. Ugy nezett ki, mint egy francia luxuskurvarol mintazott probababa (airfrance gep). Felszallas, majd a gepbe/a gep melle csap a villam. Funzorz.

Leszallunk Pariszban, majd atloholunk az egyik terminalrol a masikra, parazva, hogy elerjuk-e a csatlakozast, de, mint kiderult majdnem harom orank volt ra, ugyhogy ettunk es aludtunk, majd felszalltunk a gepre, ahol vartunk majdnem egy orat. Aztan felszallas. Mindenkinek kulon kis kepernyo meg fullhallgato, ugyhogy sikerult megnezni fel resz Simpson csaladot, egy Jobaratokat es a Be Kind Rewindot, mind kicsit elvezhetetlen verzioban, de nem volt borzalmas. A repulogepes kajaval meg mindig fura szeretet/gyulolet kapcsolatban vagyok.

Megerkezunk Chicagoba, elso dolog, amit latunk, egy Michael Jordan-rozsaablak kb. a repuloteren diszites gyanant. Aztan jol atmegyunk a hataron (masfel ora alatt), szenvedunk, amig megtalaljuk a csomagokat, mert mar leszedtek mire odaertunk. Aztan kocsikazas a kulvarosokon keresztul, majd hazaerunk es probalunk nem elaludni 10ig, hogy ne haljunk meg a jet-lagtol, mivel itt 7 oraval korabban van. Es megneztem az uj Middlemant, haha (szerelmes vagyok az itteni tvbe XD).

A mai nap is hamarosan kovetkezik, de elobb vacsorazok. Mac&Cheese-t. XD